A fajtát az 1800-as években tenyésztették ki Dániában. Úgy gondolják, a knabstrup fajtában az ősi spanyol lovak tulajdonságai köszönnek vissza. A fajtaalapító sárga kancát Flaebehoppennek hívták, ami annyit tesz: „Flaeb kancája”. A kanca ugyanis eredetileg egy Flaeb nevű dán hentesé volt, aki egy spanyol katonatiszttől vette, majd eladta. A fajta végül ennek az új tulajdonosnak a birtokáról (Knabstrupgaard) kapta a nevét, ahol a kancát egy foltos frederiksborgi fajtájú ménnel keresztezve megszületett az első pöttyös knabstrup méncsikó. A kanca még számos foltos utóddal örvendeztette meg gazdáját. Különleges, feltűnő mintázata miatt a fajta népszerű lett a cirkuszokban. Manapság leginkább hátaslóként használják. Nagyon ritka fajta, bár több országban is tenyésztik, így Dánián kívül Norvégiában, Svédországban, Olaszországban, Németországban, Angliában és az USA-ban is. Enyhén kosfeje értelmet és kedvességet sugároz, a száj márványozott. Nyugodt, egészséges, erős, energikus fajta. Marmagassága 160 cm körüli.

Kanadában tenyésztették ki. Habár korábban majdhogynem ismeretlen volt ez a fajta, nagy hatással volt az észak-amerikai lovak fejlődésére, pl. a morganére, az amerikai saddlebredére. Érdekes története van: ősei XIV. Lajos francia király méneséből származnak. Az uralkodó a 17. század vége felé 2 mént és 12 kancát küldött Kanadába, hogy az ottani francia telepesek lótenyésztésbe kezdhessenek. Nem tudjuk pontosan, hogy ezek milyen fajtájúak voltak, de úgy gondolják, bretonok, normannok, andalúzok és arabok lehettek köztük. A 19. században több fajtáját is kitenyésztették: volt, amelyiket telivérrel, másokat nehezebb testű lovakkal kereszteztek attól függően, hogy milyen célra akarták felhasználni. Az amerikai polgárháború idején rengeteg kanadai lovat vittek át az USA-ba, de szállítottak belőlük a nyugat-indiai cukornádültetvényekre is: ezek közül egyre sem várt szép sors. Méneskönyvét 1886-ban alapították. Az 1960-as években egy olyan változatát akarták kikísérletezni, amelyik jól ugrik. A fajtát általában fogathajtásra használják, de tulajdonképpen az összes szakágban feltűnnek a képviselői, de a gazdaságban is használják munkalóként. A hód és a juharlevél mellett ezt a lovat tartják Kanada nemzeti jelképének, 2002-ben javaslatot is született, hogy hivatalos jelképpé tegyék. Nagy, értelmet sugárzó szeme van, szép feje, kis füle. Dús, hullámos sörénye és farka miatt igen mutatós. Nagyon jó természetű, kitartó és nagy munkakedvű állat. Általában fekete, pej, sötétpej és sárga színben fordul elő. Marmagassága 142–162 cm körüli. Volt idő, amikor a fajta eltűnésétől tartottak, de sikerült megmenteni, és ma már sok rajongója akad Kanadán kívül is.

A csehországi fajta ménesét 1572-ben alapították Kladrubyban – erről a településről kapta a nevét. Olasz, spanyol, valamint dán, holsteini, nehéz testű cseh, oldenburgi lovakkal keresztezve hozták létre ezt a melegvérű fajtát. Elegáns megjelenésű lovat szerettek volna kapni, amely fogatlóként méltó szereplője lehet a királyi ceremóniáknak. Mindig is két színben tenyésztették, szürkében és feketében. A szürke ménes lovait a világi, a feketéket pedig az egyházi ünnepeken használták. A Habsburg Birodalom törvényében egészen az 1. világháború végéig szerepelt egy passzus, amely azt rögzítette, hogy 18 szürke és ugyanennyi fekete kladrubi ménnek mindig a császári udvar rendelkezésére kell állnia.

A történelem viharai ezt a fajtát sem kímélték: a két világháború a kihalás szélére sodorta, de sikerült megmenteni; napjainkban magánménesekben tenyésztik. A szürke kladrubi elsőszámú törzsménje Imperatore, a feketéé pedig Sacramoso és Napoleone névre hallgatott.

A legtöbb kladrubinak jellegzetes kosfeje van, alacsony marja, egyenes és erős fara. Annak ellenére, hogy a lipicai sokkal könnyebb felépítésű, a két fajta egészében véve mégis igen hasonlít egymásra, még a mozgásuk is.

Nemes küllemű, erős, tanulékony, megbízható fajta. Fogatban hasznosítják.

Nevét arról a Komárom megyei településről kapta, ahol a fajta tenyésztése elkezdődött. A Batthyány család birtoka az 1848–49-es szabadságharc bukása után császári tulajdonba került, s 1853-ban Ferenc József császár úgy határozott, hogy egy katonai ménest alapít ezen a területen. Eredetileg 300 angol telivér anyakancát akartak ehhez beszerezni, de ez nem sikerült, így a létszámot az udvari ménesekből pótolták ki. Emiatt igen vegyes származású állomány jött létre, ám a gondosan válogatott, jó tulajdonságú kancákat mindig angol telivérekkel fedeztették. Ennek hatására egy olyan típus alakult ki, amely közel állt ugyan az angol telivérhez, de annál sokkal nyugodtabb, testesebb volt. Később mezőhegyesi félvért is bevonták a tenyésztésbe, hogy növeljék az állományt. Ekkoriban azoknak a kancáknak, amelyeket törzskancának akartak megtartani, „próbákat” kellett teljesíteniük: vadászlovaglásban, terepen is bizonyítaniuk kellett gyorsaságukat és kitartásukat. Ez azért volt fontos, hogy a fajta biztosan megőrizze ezeket az értékes tulajdonságokat. A 2. világháború előtt a mozgás javítása érdekében trakehneni ménekkel fedeztették a kisbéri kancákat. A háború szétzilálta a ménest, külföldre igyekeztek menekíteni a lovakat, de ezekből nagyon kevés került vissza Magyarországra. 1989-ben lett tenyésztőegyesülete a fajtának, amely nagyon sokat tett a kisbéri félvérért. Kiváló sportló-fajta, főként hobbilovaglásra és fogatban használják, de a többi lovassportban is jól teljesít. Általában sárga, ritkán pej, nagyon ritkán szürke és fekete. Deres és tarka nem elfogadott. Marmagassága 160–170 cm körüli. Intelligens és könnyen kezelhető fajta.

A konik Lengyelország őshonos kisló-fajtája. Az ősi tarpán egyik közvetlen leszármazottjának neve is annyit tesz: „kis ló”. A fajta megőrizte a vadlovak külső sajátosságait. Eredetére utal primitív testfelépítése, azaz széles, rövid háta, robusztus teste, rövid, ám izmos nyaka, valamint a színe is, amely sárga és egérszürke, szíjalt háttal. Egyedei rendkívül értékesek, hiszen a fajta fokozottan veszélyeztetett. Könnyen tanul, igénytelen, sokáig él, nagyon szívós, ezért szívesen használják mezőgazdasági munkákra. A lovassportok közül túralovaglásra és fogathajtásra kiválóan alkalmas, de némelyik példány díjugratásban és távlovaglásban is remekül szerepel. Egy részük ma is vadon él; ezek a lovak azonban háziasított társaiktól eltérően nagyon kiszámíthatatlanul reagálnak az ember közeledésére. Nemzeti parkokban, állami ménesekben élnek. Hollandiában és Nagy-Britanniában létezik nagyobb ménesük, mivel a konik segítségével élesztették újjá a kihalófélben lévő tarpán vérvonalát – ahogyan ezt hazájában, Lengyelországban is tették. Hogy a küllemén finomítsanak, arab telivérrel nemesítették. Marmagassága 130–140 cm.

Ahogy a többi musztáng, a kiger musztáng is az 1400-as évek végén, 1500-as évek elején Észak- és Dél-Amerikába hurcolt spanyol lovak leszármazottja. A kiger musztáng évekig elszigetelten élt a délkelet-oregoni hegyvidéken, ezért nem szaporodtak más musztáng ménesekkel vagy elvadult házi lovakkal. 1977-ig gyakorlatilag nem is tudtak a létezésükről. A genetikai vizsgálatok szerint közvetlen rokonságban állnak a korai spanyol lovakkal; feltételezések szerint a spanyol musztáng legtökéletesebben fennmaradt leszármazottja. Annak érdekében, hogy ez a tisztavérű állomány megmaradjon, Oregonban két rezervátumot tartanak fenn, ahol továbbra is vad ménesekben élhet a fajta. Feje száraz, néha enyhén domború profillal. Szem kifejező, ajkai finomak, füle élénk, a tetején enyhén horgas. Középhosszú háta, mély, izmos szügye, rövid, széles háta, izmos hátsó végtagjai vannak. Lába erős, jó csontozatú, patája kicsi, kemény, fekete. Színe a fakó különféle árnyalatai lehet, megjelenhetnek a primitív jegyek, mint a szíjalt hát vagy a zebracsíkos láb. A farok és a sörény gyakran kétszínű, fehér és fekete szőrökkel. Marmagassága 135–155 cm. Túra- és távlovaglásra, marhaterelésre, málhahordásra, fogathajtásra és hobbilovaglásra kiválóan alkalmas. Okos és bátor, magabiztos, szeret tanulni