Finnország egyetlen őshonos lófajtájának eredetéről nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy már a bronzkorban az ország területén élt. Nagyon fontos szerepet játszott a finn történelemben: a hadászatban is sokféleképpen hasznosíthatták erejét, de a mezőgazdaság sem igen létezhetett volna a finn ló nélkül. 1907-ben alapították a méneskönyvét, azóta semmilyen más fajtával nem keresztezték. 1924-ben a finn ló két változatát kezdték tenyészteni: a testesebb igáslovat és a könnyebb felépítésű, változatos hasznosítású fajtáját. 1971-ben már négy bejegyzett típusát tartották nyilván: az igáslovat, az ügetőt, a hobbilovat és a póni méretűt. Ma Finnországban évente kb. 1000 csikó születik ebből a fajtából. Az egyik legsokoldalúbban hasznosítható ló a világon, és a leggyorsabb hidegvérű lovak egyike. Kitartó, szívós, készséges, megbízható és éber állat. A többi hidegvérű fajtához képest a finn ló kicsinek számít, vonóereje azonban nem kevesebb, nagy terhek szállítására is képes. Marmagassága 150–170 cm körüli, a póni méretű finn ló 148 cm alatti. Legtöbbször sárga színben fordul elő, sörénye gyakran lenszőke, és főleg a fejen illetve a lábon található fehér jegyek is általánosak.

Mindig is zord természeti körülmények között élt, ezért igen kitartó, szívós fajtává alakult.  Sokoldalúan hasznosítható: fogatban, de a kisebbek díjugratásban, díjlovaglásban is jól tudják  használni. Nagy távolságot képes megtenni ügetésben. A dalesre is hasonlít, amely szintén a Brit-szigeteken őshonos fajta, de az sokkal testesebb, robusztusabb, mint a fell. Marmagassága 135–150 cm, színe pej és fekete lehet. Finom feje van, tömör teste, széles szügye és erős lába. A két világháború között vészesen megfogyatkozott a fellek száma, mindössze öt tisztavérű fell ménről tudtak, s csak V. György király közreműködésével sikerült megmenteni a fajtát a kipusztulástól.

Főként az volt a cél, hogy egy tömeges félvér lovat állítsanak elő, amelyet a gazdaság és a katonaság is fel tud használni. A tenyésztés sikeres volt, a kiegyezés (1867) utáni időben Kozma Ferenc munkájának köszönhetően a furioso-north star olyan lófajtává vált, amely egész Európában is hírnevet szerzett magának. Az első világháború szétzilálta a ménest, majd a román megszállók elhurcolták a törzsméneseket. A következő világháborúban megpróbálták kimenekíteni az országból a kancákat, ezért Pettkó-Szandtner Tibor méneskari főparancsnok két részre osztotta az állományt. Az egyik csoportot nyugat, a másikat észak felé indították, de Németországban, illetve Csehországban véget ért az útjuk, mert az amerikai, illetve a szovjet hadsereg hadi zsákmányként elkobozta őket. Németországból sikerült visszaszállítani néhány kancát, de a szovjet kézre került csoport sorsáról semmi nem derült ki. Mindennek ellenére regenerálni tudták a fajtát Mezőhegyesen, azonban még mindig különösen veszélyeztetett fajtának számít, hiszen alig ötszáz kancája lelhető fel ma hazánkban.

A fajta ellenálló a betegségekkel szemben, hosszú élettartamú, élénk, mégis kiegyensúlyozott és megbízható, ami miatt terápiás célokra és gyermeklovagoltatásra is jól lehet használni. Ezenkívül igen eredményes a sportokban: a díjugratásban, díjlovaglásban, fogathajtásban és a militaryban is. Marmagassága 162–168 cm, színe pej, ritkán fekete vagy sárga.